#mesterséges intelligencia




Átveszi a táblázatok nyomasztó bogarászását: mesterséges intelligenciát adnak azok kezébe, akik a cégnél az energiafelhasználásért felelnek
 

Átveszi a táblázatok nyomasztó bogarászását: mesterséges intelligenciát adnak azok kezébe, akik a cégnél az energiafelhasználásért felelnek

Mesterséges intelligenciára (MI) alapuló energiamenedzsment-megoldást jelentett be a Schneider Electric. Az újdonsággal a vállalati döntéshozók az eddigieknél gyorsabban férhetnek hozzá a cégük energiafelhasználási és fenntarthatósági adataihoz. Az új rendszer zártkörű béta tesztje szeptemberben indul és várhatóan az év végén, illetve 2024 elején lesz szélesebb körben is elérhető.

hvg.hu hvg.hu

De akkor mivel áll elő jövőre az Apple?
 

De akkor mivel áll elő jövőre az Apple?

Bár épp hogy csak bejelentette/elérhetővé tette idei évre szánt újdonságait (iPhone 15, iOS 17, Apple Watch 9 stb.) az Apple, szó sincs arról, hogy megállt volna az élet Cupertinóban. Olyannyira nem, hogy már a jövő évre várható Apple-termékekről hallani.

hvg.hu hvg.hu

Tart az Alzheimer-kórtól? Akár 20 évvel korábban megtudhatja, érdemes-e félnie
 

Tart az Alzheimer-kórtól? Akár 20 évvel korábban megtudhatja, érdemes-e félnie

Bár a rettegett mentális betegség, az Alzheimer-kór egyelőre még nem gyógyítható, azonban a korai felismerése segíthet lelassítani a betegség előrehaladását. Ausztrál kutatók módszere egy egészen egyszerű vérvizsgálattal tudja megállapítani, fenyeget-e valakit ez a betegség. Ráadásul mindezt akár már az első tünetek megjelenése előtt húsz évvel.

hvg.hu hvg.hu

Történelemhamisítás élőben, ízelítő a jövőből: egy abszolút kamu fotót hozott ki első helyen a Google kereső a a Tienanmen téri vérengzésről
 

Történelemhamisítás élőben, ízelítő a jövőből: egy abszolút kamu fotót hozott ki első helyen a Google kereső a a Tienanmen téri vérengzésről

Amellett, hogy egyre inkább terjednek a mesterséges intelligencián alapuló képgenerátorokkal készülő fotók, úgy tűnik, már kiemelt helyekre is bekerülhetnek az interneten. Ezt bizonyítja az is, hogy egy ikonikus történelmi pillanat találati oldalán is egy teljesen hamis fotó került kiemelt helyre a Google-ben. Történelemhamisítás a javából.

hvg.hu hvg.hu

Másodpercek alatt kiszúrja a rákot a Google új MI-mikroszkópja – videó
 

Másodpercek alatt kiszúrja a rákot a Google új MI-mikroszkópja – videó

Nem meglepő módon mesterséges intelligenciát alkalmaz a Google megoldása, melyet a cég szerint egyszerűen hozzá lehet csatlakoztatni a kórházakban és laborokban már meglévő mikroszkópokhoz. Gyorsabb és pontosabb diagnózist tesz lehetővé a daganatos betegeknél. A fejlesztést az amerikai védelmi minisztérium katonai célokra is felhasználná.

hvg.hu hvg.hu




Megjósolja az 5-90 napon belüli halált a mesterséges intelligencia
 

Megjósolja az 5-90 napon belüli halált a mesterséges intelligencia

Kórházban fekvő betegek életkilátásainak megjóslására vetné be a mesterséges intelligenciát egy amerikai nonprofit egészségügyi szervezet, amely több egészségügyi intézményt is működtet. A cél, hogy az eltávozóknak legyen idejük közölni végakaratukat a hozzátartozókkal.

hvg.hu hvg.hu

Csak nehogy önt is átverjék: visszatér a rettegett nigériai herceg
 

Csak nehogy önt is átverjék: visszatér a rettegett nigériai herceg

Azt hihetnénk, egyszer s mindenkorra vége a vagyonokat öröklő, most azonban kölcsönt kérő „nigériai trónörökös” e-mailjének, így felesleges is a csalás mögött állók erőlködése. Ők viszont másképp gondolják, sőt, most már a mesterséges intelligenciát is bevetik az ügy érdekében.

hvg.hu hvg.hu

Készüljön, már csak hónapokra vagyunk attól, hogy szó szerint beszélgethessünk az autónkkal
 

Készüljön, már csak hónapokra vagyunk attól, hogy szó szerint beszélgethessünk az autónkkal

A Continental az IAA Mobility nemzetközi járműipari szakkiállításon jelentette be, hogy partnerségre lép a Google felhőszolgáltatásos részlegével. Az együttműködés részeként a két technológiai vállalat közösen épít generatív mesterséges intelligenciát (MI) a jövő autóiba, így a Continental lesz az egyik első autóipari beszállító a világon, amely ezt a technológiát közvetlenül a járművezérlő rendszerbe integrálja. A fejlesztésnek köszönhetően a sofőrök képesek lesznek beszélgetni autójukkal. Például arról, hogy teljesen megpakolt állapotban mekkora a megfelelő abroncsnyomás, vagy nyaraláskor a tervezett útvonal mentén milyen nevezetességek találhatóak. Az MI képes lesz összegyűjteni a szükséges információkat és megválaszolni a kérdéseket.

hvg.hu hvg.hu